Mint írtam, célom a magam és a bennem nem bízok részére való bizonyítás. De nem azért, hogy a képükbe röhögjek: „orvos lettem, basszátok meg” hanem, mert az, hogy nem bíznak bennem, legalább akkora nyomot hagy az én érzékeny lelkemben, mint amekkorát majd bennük fog, mikor megtudják, illetve ebben bízok. Jó ezzel a gondolattal élni, én ezzel veszek revánsot.

Mindenkinek van olyan személy az életében, aki felé óriási a bizonyítási vágya. Nekem ilyen személy, mindenki. Mindenki felé csak a bizonyítás, bizonyítás… Elég unalmasnak hallatszik, és az is, rettenetesen, így néha azért elhagyom magam, ebből lesz az, hogy feladom az álmaimat, vagy rájövök, milyen álom az, amit fel lehet adni. Így ha mégsem lennék orvos – de leszek –, akkor bizonyára rossz úton jártam.

Aki esetleg ezt a bizonyítási kényszeremet – ami valahol ott bujkál mindenkiben – annak képzeli, hogy én a társaság középpontja vagyok, vagy akarok lenni, azt még most felvilágosítanám.

Minden eddigi biológiai vonatkoztatású tudásomat dr. Szerényi Gábor Biológia érettségizőknek c. tankönyvéből szereztem és buzgón szerzem ma is, meg még jó sokáig. Nekem nagyon bevált, teljesen érthető és csak ritkán hivatkozik olyan információkra, amiket mondjuk meg kellett volna tanulni, akkor, amikor bőséggel lett volna rá idő, lehetőség és tanár, ráadásul igen jó tanár, aki elmagyarázza, amit nem értek. 

Nem vagyok én nagy valaki, a magam 16 évével. Mit is képzelek, hogy döntök az életemről? Hisz még félig, vagy talán teljes egészig gyerek vagyok. Egy gyerek, az anyukája szoknyája mellett, aki sír, ha elejti a fagyiját.

Tisztában vagyok azzal, hogy gyerek vagyok. Egy nagy gyerek, de attól még bizony gyerek. De az a rendje a világnak, hogy eldöntsem, mit akarok kezdeni magammal. Aztán úgyis kialakul, formálódik, csiszolódik, érnek csalódások, amik ezer felé törik az álmaimat, de lesznek majd sikereim, amik megerősítenek. Ki más dönthetne helyettem, mint én magam. Azt valóban nem tudom, hogy milyen vagyok, de azt tudom, hogy milyen akarok lenni. Ezért pedig bármit megteszek. Ha egyszer mindig izgatottan hajolok a biológia könyvem fölé, ha hajnali kettőkor nem tudok elaludni és szívesen veszem elő a kémiafüzetem egy utolsó olvasatra, akkor mi akadályozhat meg abban, hogy orvos legyek? Én ezt gyermeki naivságommal így gondolom. És kitartok e képzetem mellett és bízom benne, hogy nem téves.