Minden eddigi biológiai vonatkoztatású tudásomat dr. Szerényi Gábor Biológia érettségizőknek c. tankönyvéből szereztem és buzgón szerzem ma is, meg még jó sokáig. Nekem nagyon bevált, teljesen érthető és csak ritkán hivatkozik olyan információkra, amiket mondjuk meg kellett volna tanulni, akkor, amikor bőséggel lett volna rá idő, lehetőség és tanár, ráadásul igen jó tanár, aki elmagyarázza, amit nem értek. 

Kicsit ijesztő belegondolni, hogy magamra vagyok utalva és nincs kitől kérdeznem, de (nem akarom elbízni magam) eddig még szerencsére nem volt szükségem segítségre, világos az anyag, az az öt, amit eddig átnyálaztam. Név szerint a biológia tudománya, a biológia vizsgálati módszerei, fizikai és kémiai alapismeretek, a rendszerezés alapjai és a mai, a nem sejtes rendszerek.

Elég szánalmasan lassan haladok. Vagy mégsem? Nem tudom, nem érzem azt, hogy elég időt fektetnék bele. Mi az a napi 2 óra, esetleg 3? Egészen pontosan 15 napja, hogy megszereztem a fent említett biológia könyvet, és öt anyagot, azaz valamivel több, mint 30 (leszámítva az üdvözlő szöveget meg a téma megjelölő óriási fotót 24) oldalt vettem át, ebből kb. 18-ról van biztos tudásom. A maradék hat még olyan friss, hogy csupán a rövidtávú memóriámban élnek a könyvoldalak színes képei.

De még szerencse, hogy tisztában vagyok azzal a problémával, ami a lassú haladásomat okozza. Sikerült megtalálnom a számomra legideálisabb tanulási módszert, ami rém egyszerű, kiírom a könyvből a fontos információt, azaz, szépen pontokba szedve, Csili vili színes tollakkal, szövegkiemelőkkel, lemásolom a könyvet. Ugyanis igencsak szűkre van szabva a felesleges irodalom. Illetve, ami nem tűnik fontosnak, például, hogy M. Sz. Cvet mit csinált a kromatográfiával, azt színes cetlikre írom és egy üres helyre ragasztom, pusztán helytakarékossági szempontból. És most jöjjön a probléma. Utálok írni. Kézzel, betűket. Folyóírásnak hívják, úgy hiszem. Egyszerűen unom. Ezt az unalmat úgy kell imaginálni, hogy elkezdek egy szót, ne adj isten mondatot, a végére már olyan lesz, mint amikor óvodás koromban próbáltam utánozni édesanyám kézírását és csak hullámos vonalakat alkottam. Így fejlődik az ember visszafelé ezek szerint. Most sem vagyok fáradt és nem is untam bele a tanulásba, egyszerűen nem bírom a tollat a kezembe venni. Így neki kezdeni meg nincs értelme, csak elrontanám a füzetemet, ami jelenleg még valóságos esztétikum.

Erőt kell vennem magamon és tanulni. A nyáron 41 anyagot terveztem, jelen pillanatban a 25 tűnik elérhetőnek kényelmes tanulással, de majd igyekszem nem elkényelmesedni.

Most húzok vissza a bioszkönyvhöz és az átkozott tollhoz. Ja és még egy kis balszerencse: a kedvenc tollam, amivel még úgy-ahogy írni is tudok kifogyott… Még egy kicsit megfosztva magamat a tanulás (és a folyóírás) örömeitől, kerítek egy hasonlót.

UPDATE: Mégsem fogyott ki, csupán pillanatnyi ideggyengeségében nem akarta folytatni az írást. Nekem meg elkerülte a figyelmem, hogy tele van a tollbetét.